fbpx

Farkas Ferenc


FARKAS FERENC mestercukrász, a zsűri elnöke húsz éve van a szakmában, a cukrászmesterség alapjait Sepsiszentgyörgyön sajátította el, majd Budapesten tökéletesítette tudását. 2010-ben a Magyar Cukrászok Ipartestületénél szerezte meg a mestercukrász diplomáját, abban az évben hazaköltözött és azóta a Diószegi pékség süteményeit álmodja meg és viszi termékeinek hírét a nagyvilágba, ugyanis a Gastropan nemzetközi sütőipari, cukrászati, gasztronómiai szakmai kiállításon nem volt olyan év, hogy valamely kategóriában ne szerezzenek első vagy második helyet.

2017-ben a hazai versenyeken két első díjat is nyert: a csokoládéból készült művészi alkotás és a kenyértésztából készült művészi alkotások kategóriában. 2018-tól a GastroPan nemzetközi szakkiállítás versenyének zsűritagja lett. Szintén 2018-ban a luxemburgi Expogast cukrász és gasztro világkupán arany és bronz érmet szerzett kenyér és csokoládé díszmunkával.

A kürtőskalácshoz kedves gyerekkori emlékek fűzik, szereti készíteni és fogyasztani is. Azt vallja, hogy jó kürtőst csak lélekkel lehet készíteni, nem lehet könyvből megtanulni a sütését, mert a jó minőségű alapanyagok mellé többéves tapasztalat is szükséges.



vissza

Szervezők

Partnerek

Támogatók